Jogviták

A jogviták területen két alapelvünk van.

Egyik a megoldásra törekvés. Csapatunk nem a „vita mindenáron” jeligével működik, hanem a vitás kérdések megoldására törekszik. Egy kedvező, de adott esetben végrehajthatatlan ítélet helyett sokkal jobb egy kölcsönös engedményekkel elért, végrehajtható egyezség.

A másik alapelvünk, ami az elsővel szorosan összefügg, hogy ügyfeleink érdekeit sohasem tévesztjük szem elől.

Menyhárd Attila a VJT fedélzetén!

Attila az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar választottbíró. Népszerűsége köszönhető több évtizedes tapasztalatának, eredeti gondolkodásának, és sokoldalúságának is, hiszen Attila jogalkotóként, egyetemi oktatóként, és ügyvédként is benne van a jog vérkeringésében.

„Jogászként praktizálás nélkül nem lehetséges a tanulás, és örülök, hogy itt a VJT-nél gyakorolhatom a szakmát. Nagyon erősnek látom az irodát, egy szakmailag nyitott, fejlődésre törekvő helynek, ahol az ügyfélmunka igazi szakmai kihívást jelent.” – Menyhárd Attila

Dr. Csernus Zoltán

ügyvéd

„Egy-egy ügy kapcsán mindig a teljes
képet nézzük, és a jogi szempontok
mellett szem előtt tartjuk ügyfeleink
üzleti céljait is.”

Dr. Lovretity András

partner

„Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ügyfeleinkkel tökéletesen megértsük egymást. Mikor egy ügyféllel tárgyalunk, nem használunk érthetetlen jogi nyelvet, és az üzlet nyelvét is folyékonyan beszéljük.”

Dr. Menyhárd Attila

ügyvéd

„A jogviták során kell a legsokoldalúbban használni képességeinket. Az az alap, hogy kiváló szakemberek legyünk, de emellett szükségünk van alaposságra, kitartásra, türelemre, konfliktus kezelési képességre, kreativitásra, bátorságra, és még sorolhatnám”

Rólunk mondták ügyfeleink

Hírek

A Legal 500 értékelését olvasva nagy örömmel tölt el minket, hogy már évek óta biztosan ott vagyunk az élbolyban. Ügyvédeink kitűnő munkájának és ügyfeleink elégedettségének köszönhetően a VJT & Partners a legjobb irodák között...
A Legal 500 ügyvédi irodákat értékelő kiadványában évről évre egyre több kitűnő vélemény formálódik irodánkról, és személy szerint is egyre több kollégánk kap elismerést. Ahogy egyik ügyfelünk így jellemzi irodánk csapatát: „semmi sallang, csak az odaadó munka”.
A Legal 500 értékelése és a kiadványban megjelent ügyfélvélemények alapján elmondhatjuk, hogy nálunk nem három, hanem több, mint egy tucat „muskétás” védi az ügyfelek érdekeit.